Családi mediáció

A mediátorok tanulmányaik során megtanulják, hogy vannak a kimondott érdekek, ám nagyon gyakran ezek mögött valamilyen másik érdek húzódik meg. Gyakori jelenség, hogy azokat az érdekeinket, amelyeket mi magunk is önzőnek, vagy valamely más ok miatt vállalhatatlannak érzünk, becsomagoljuk, és úgy szépítünk a helyzeten, hogy más szájába adjuk, vagy másnak láttatjuk, mint ami valójában. Pedig ettől ezek az érdekek még léteznek, és ha nem jutnak felszínre, akkor a mediátori megállapodás nem lesz tartós.

Ezért a jó mediátor egyik feladata, hogy ezeket hátsó szándékokat felmérje, és számításba vegye, még ha nem is hozza őket senki felszínre.

Nos egy ilyen tipikus becsomagolás a párkapcsolati problémák esetén a gyerek érdeke.

Ha én imádok szappanoperát nézni, és ehhez ragaszkodom, önző vagyok. Ha viszont a gyereknek minden nap tanulni kell, és véleményem szerint erre a legalkalmasabb időpont épp fél hat és negyed hét között van, amikor adják a Tengerparti romantika című mexicói sorozatot, jó fej, figyelmes és törődő vagyok. Ilyenkor talán sikerül is olyan – természetesen britt tudósok által végzett – kutatási eredményt találni, amely azt állítja: a pont olyan korú gyermekeknél, mint az enyém, ez a legfogékonyabb periódusa a napnak.

Ez a jelenség sokszor nem tudatos, automatikusan zajlik. és komoly önvizsgálatra van szüksége mindannyiunknak ahhoz, hogy megtisztítsa az álláspontját ezektől a folyamatoktól.

Igen ám, de akkor honnan derül ki, hogy mi valójában a gyerek érdeke? És a nagymamáé, a nagypapáé vagy épp anyu új barátjáé?

A mediáció során a mediátor gyakran érezheti azt, hogy előrevinné a folyamatot, ha más érintetteket is bevon a mediációba. Egy bizonyos kortól kezdve a gyerekek erre kiválóan alkalmasak, és a tapasztalat azt mutatja, hogy sokszor gyorsabban megnyílnak a mediátoroknak, mint a saját veszekedő szüleiknek. A gyerekek egyébként is egész más felfogással reagálnak egy mediációs helyzetre, sokkal gyorsabban lesznek valódi résztvevői ezeknek a folyamatoknak. (Többek között ez indokolja a kortárs mediáció, vagyis a gyermekek részvételével zajló, gyakran iskolai, nevelőintézeti vagy kollégiumi mediáció létét. )

A családi mediáció, tehát a mediáció azon fajtája, amikor nem csupán a közvetlenül érintett két fél, hanem a többi érintett is részt vesz a mediációs folyamatban. Természetesen ez a két fél előzetes belegyezésével történik.